Őzcsalád az erdőszélen

Egy szép februári reggelen sűrű fehér pelyhekben hullott a hó. Az apró pihék egymás kezeit fogva ültek meg a bokrok vékonyka gallyain, a föléjük magasodó fák ágain, és puha dunnával takarták be az erdő szerteágazó ösvényeit. Minden fehér volt, ünnepélyesen fehér és csendes, melyben tisztán hallani lehetett az apró kristályok csilingelő muzsikáját. A köd puha fátylával terítette be az égboltot, és sötétszürke felhők meneteltek észak felé, lassan, mint a ráérő, néma vándorok. Az erdő szélen őzsuta keresgélt, mögötte fiacskája, aki a mai napig anyja nyomában szedi patáit, pedig már két esztendeje lesz, hogy meglátta a napvilágot. Mégsem tágít anyja mellől, aki ezt láthatóan cseppet sem bánja. A bokrok sűrűjében, a bodzák mellett jól megférnek a vad szedrek, melyek mind a mai napig kínálnak nekik még némi harapnivalót. Hisz a szeder nem törődik vele, hogy tél van, ő még magán őrzi a zöld leveleit. Igaz ezeknek már nincsen

Ritka vendég az etetőmön

Havas reggelen

Hétfőn, ahogy lassan leszállt az este, apró hópihék fúrták át magukat az égboltot betakaró sötétszürke felhőkből, és egymást kergetve hulltak alá a talajra. A hőmérő higanyszála egy kicsivel nulla fok felett tanyázott, így a csillogó pihék, ahogy földet értek, pillanatok alatt el is olvadtak. Azonban a felhők nem adták fel, kitartóan egymást követve indították útnak a csodaszép kinézetű kristályaikat. Az éjszaka sötét paplanja alatt a levegő lejjebb hűlt, melynek hála reggelre újra fehér dunnát öltött magára a táj. Napközben volt egy kis csapadék szünet, de kora délután újra minden erejét beleadva, ismét havazni kezdett. Ez így ment egész álló este, éjszaka és még szerda reggel is. A hópihék csak gyűltek és gyűltek egyre vastagabbra, és vastagabbra. Amikor szerda reggel kinéztem az ablakom teljesen elámultam, hogy a hó dunna szép csendesen, milyen szép vastagra hízott. Minden fehér volt, csillogóan fehér, a fák vastag és v

A közelgő tavasz, első reménysugara

Minden évszakot szeretek, hisz mind szebbnél-szebb kincseket rejt magában, melyek körülölelnek minket, ha nyitott szemmel, és értő füllel haladunk az utunkon. Én mindig, minden egyes megette lépésemben, odafigyelek a természetre, és annak kisebb nagyobb lakóira. Így tél vége felé szemeim, a szokottnál is jobban kémlelik a talajt, hisz nagy kedvenceim, a színes szirmokkal büszkélkedő virágok odalent élnek, lent a talajszinten, a puha avar védelmező rejtekében. Ahonnan egy szép tavaszi napon majd elődugják aprócska fejeiket, és kíváncsi tekintetekkel néznek szét, a még világos, lombsátor nélküli erdőben. A kis házunkat körülölelő erdőségben, melynek ösvényeit úgy ismerem, mint a tenyeremet, a legelsőként ébredező virág a bársonyos tüdőfű. Minden tavasszal úgy várom a pillanatot, hogy megpillantassam, mint a gyerekek a Jézuska ajándékát. Az idei tél sok szép, hóval borított nappal ajándékozott meg, és nem is gondoltam volna, hogy feb

Kertem legapróbb vendégei

Hegyi fakuszVan a kertemnek egy igazán aprócska vendége, akit, ha sikerül megpillantanom boldogság önti el a szívem. Nem mintha ezt a többi vendégemnél nem érezném, de valahogy ez más. Talán egészen kicsi, sebezhető termete az, ami annyira magával ragadó, és különös kis szokása, mely más madárnál nem figyelhető meg. Ez a kis tollas, kora reggel, a napkelte első jeleire, talpra pattan, és az első ébredezők között kezdi meg a napját. Szokása szerint első útja a cseresznyefámhoz vezet, és a leges legaljától szépen lassan kezdi meg menetelését, mely közben éber kis szemeivel minden apró rést, repedést gondosan átvizsgál. Mely rejtekekben alusszák téli álmukat a rovarok, pókok, aprócska lárvák, melyek fő táplálékát képezik. Lassan, komótosan falad egyre-egyre feljebb a fa törzsén, olykor spirál alakban, és útja alatt minden finom falatot kicsipeget a fakéreg réseiből, hosszú, keskeny és különleges ívelt csőre segítségével. Miután v

Miért lett a mókus neve Szotyi?

SzotyikaSzotyika Már több bejegyzésem szólt a kis vörös bundás mókusról, aki a kertem tiszteletbeli lakója lett. Otthona a dús lomkoronájú fenyőfám, melynek örökzöld ágai ilyenkor télen is védelmezve fonják körbe gondosan elkészített puha fészkét. Ha olvastátok a róla szóló írásaimat, tudjátok, hogy a kis vörös kabátkás mókuslányt Szotyinak kereszteltem el. Ha már itt lakik velem, és nap-mint nap figyelemmel követhetem életét, akkor legyen egy kedves neve is, mely hűen tükrözi aprócska kis lényét. De miért is lett éppen Szotyi? A válaszom egészen egyszerű, mert imádja a napraforgómagot, és hosszú perceken keresztül, olyan elmélyülten tud szotyolázni, mely valóban mosolyra fakasztó. Ilyet eddig még soha nem láttam, pedig több mókuska is betért, és a mai napig is betér hozzám, igaz itt lakni még egyik sem lakott. De egyikük sem foglalta el a madáretetőt, és látott neki a napraforgómag csemegézéséhez. Ők a diót szeretik, és a

A madárkórus új tagja

Szeretem a tél megnyugtató csendjét, amikor odakint a természetben, csak a fák ágainak halk suttogása hallható, ha éppen arra jár a kósza szél. Hisz mindenki alszik, az erdők, mező virágai elbújva a föld mélyében, magukra húzva az avar puha paplanját, a bokrok, melyeken apró rügyek őrzik a tavasz reményét, a rovarok az öreg fák kérgének rejtekében, és a téli alvó állatok, elhúzódva meleg kuckójukban, és talán mind-mind a tavaszról álmodnak. A téli hónapok így telnek el, csendesen és nyugodtan. A február is téli hónap, de mégis ilyenkor már van valami a levegőben, mely a közelgő változás reményét hordozza magában. Ha a felhők mögül felsejlik a nap, már érezteti növekvő erejét, egyre melegebb sugaraival fésüli végig a tájat. A kellemes időben sorra veszik elő aprócska éneklő szerszámaikat a madarak, és egymás szavába vágva fakadnak dalra. Hangjuk ilyenkor még egészen lágy, és, mint a halkan csörgedező kis patak folyik szét,

A tél legszebb arca

Az idei tél így telik el, ilyen felemásan. Az egyik hét, kellemesen enyhe, már-már tavaszias napokat tartogat, a másik, pedig az ellenkezőjét, kemény fagyokkal kísért igazi téli időjárást. Az egyik héten a közelgő tavaszról, a kellemes időjárásról, a madarak csengő dalairól mesélek Nektek. A másikon pedig a varázslatos hóesésről, a puha, fehér dunnába bújt eredi ösvényekről, és a hópihék könnyed táncáról szólnak az írásaim. Ma ismét a télről, az igazi télről, a hóval fedett ösvényekről, fog szólni a beszámolóm. Szombaton délelőtt gyenge eső áztatta a természet ösvényeit, de ahogy teltek az órák, az eső fokozatosan gyenge havas esőre, majd havazásra váltott. Kora este volt, amikor az égboltot takaró felhők aprócska lyukacskái kiszakadtak, és úgy hullottak a pihék, mint a hatalmas vattapamacsok. A szó szoros értelmében ömlött a hó, mint az eső szokott a nyári viharok idején, mintha dézsából öntenék. Kergetőzve estek

Téli erdő kincsei

Vörös róka Vörös róka Borz lábnyoma Vadcsapás Közönséges boróka Fakín Gubacs a tölgyfa levelén Csertölgy makkok Csertölgy makk Közönséges fagyalAmikor a természet szerteágazó ösvényeit járom, nyitott szemmel és füllel haladok az utamon. Hisz annyi apró kincs lapul a fák, a bokrok, vagy éppen az avar árnyékában, annyi halk nesz oson tova a szél könnyed szárnyán, melyek csak arra várnak, hogy észrevegyük, megismerjük és megcsodáljuk őket. Én pedig mindent meg szeretném ismerni, minden kincsét melyet feltár előttem. A kellemesen enyhe idő múlthéten vasárnapjának a reggelén, engem is a szabadba csábított. Sejtettem ahol már nem lesz hólepel, ott sár lesz, nagyon nagy sár, de annyi baj legyen, kedvem ez nem szeghette. Az égbolton szürke felhők kavarogtak, és vékony ködtakaró ülte meg az ösvényeket. Éppen, hogy indulni készültem egyik kedves látogatómon akadt meg a tekintetem, a szép vörös bundát viselő róka komán. Az erd

A dobolás nagymesterei

Oly messzinek tűnik még a valódi tavasz, ennek ellenére, a természet lakói már érzik, hogy új évszak van készülőben. Hetek vannak még hátra a télből, de lassan és biztosan kifelé lépkedünk belőle. Sorra találják meg újra hangjukat a kis tollasok. Vannak, akik messzire szálló füttyeiket hallatják, vannak, akik csengő dalaikat éneklik, vannak akik csapatokba verődve fecsegnek és csacsognak, és olyanok is vannak, akik világgá dobolják érzéseiket. Az idei télen tegnap halottam először, a dobolás nagymesterének, a nagy fakopáncsnak az előadását, amint egy korhadó fán álldogálva, csőrével bőszen ütögetve dobolt el revírjének határait. A harkály dobolása fontos hozzátartozója az erdő életéhez és hangjaihoz. Ő így, ezzel a hangadással jelöli ki területét, ezzel udvarol szíve választottjának, és messzire hangzó előadásával védelmezi családját, és utódait. Neki ez olyan, mint a széncinegének, az erdei pintynek vagy a többi éne

Csillagszemű hóvirágok

Pontos egy hónapja ért véget, az első hóvirág téli álma. Sápadt kis arcocskáját elődugta a föld mélyéből, kíváncsi szemeivel szétnézett, de látta még a tél javában tart.A változékony enyhe idő sorra csalta elő társait is, és dacolva a hóval, a fagyos éjszakákkal, ők csak növekedtek és növekedtek. Tegnap pedig a tavaszias napsütés, gyengéd simítására teljesen kinyitották aprócska csillagszemeiket, és legszebb pompájukba tündökölnek. Az elmúlt egy hónapban többször is megörökítettem fejlődésüket, mely fotókkal szeretném elbúcsúztatni az esztendő első hónapját, a januárt. Fogadjátok sok szeretettel!

Odú mustra, csuszka módra

Az idei télen úgy változik az időjárás egyik napról a másikra, hogy még nekünk embereknek is nehéz követnünk, akkor mit szóljanak ehhez az állatok, a növények, a természet kisebb-nagyobb lakói. Egyesek dalra fakadnak, mások revírjeiket jelölik, a virágok szirmaikat bontogatják, a rovarok téli rejteküket elhagyva szárnyalnak, a bodzabokrok rügyeiből aprócska levelek kukucskálnak elő, csodálkozó tekintetekkel, mintha arra a kérdésre várnák a választ, hogy mi történt megérkezett a tavasz? Testükön érzik a levegő enyhe simítását, a nap melengető erejét, és nem tudnak mást tenni, mint hinni a jeleknek, mely ezen a télen már nem először csapja be őket. A kis tollasokat is becsapja a kellemes időjárás, éppen a mai nap, egy csuszka pár szemrevételezte szorgoskodva az egyik odúmat. A hím hangos füttyel revírjét jelölte, a tojó pedig alaposan végigmustrálta a kiadó albérlet minden egyes szegletét. Hosszú perceken keresztül figyeltem őt. Alap

Kiskertem vendégei

Nagy fakopáncs Meggyvágó ZöldikeBarátcinege Múlthéten szombaton egyre szürkébb felhők sokasodtak az égbolton, majd apró pelyhekben, eleinte egy kicsit félősen útnak indultak az első hókristályok. Percről-percre egyre többen és többen lettek, igazi hóvihar vette hatalmába a tájat. Az észak felől osonó szél pedig láthatatlan kezére vette őket, és úgy táncoltatta mindegyiküket, mintha bálban lennének, a természet gyönyörű, elegáns báljában. Öröm nézni a havazást, olyan kellemesen megnyugtató és magával ragadó. Egész éjjel esett, reggelre vastag, mintegy jó 10 centiméteres puha lepel fedte be a kiskertem és az erdő ösvényét. Melengető hósipkát viseltek a madáretetők, puha lepel takarta a fák, a bokrok ágait, és a talajt, melyből már egyetlen fűszál sem tudott kikukucskálni. Mindenki a dunna alatt pihent, és aludták az igazak, édes álmát. Éppen, hogy a pirkadat első jelei megjelentek a szürke, vastag felhőkkel betakart égbol

Mókuslak a fenyőfa karjai között

Szotyika Szotyika otthonaKertemben három, szép sudárra nőtt fenyőfa éli a mindennapjait, akik nagyon régi lakóim. Ezek a fák már nagyon sok élőlénynek adtak, és adnak a mai napig is védelmező otthont. Sűrű tűlevéllel borított ágaik, télen-nyáron, biztonságos búvóhelyet és fészkelő helyet kínálnak fel a kertemet látogató élőlényeknek.Már napokkal ezelőtt felfigyeltem rá, hogy egy új lakó építkezik a fenyő karjai között, de nem tudtam mire vélni, hogy a kész fészek mit keres a talajon. Átvizsgáltam, hogy kié lehet, a földre pottyant otthonnak a darabkái. Puha, száraz fűszálak, puha falevelek, kisebb-nagyobb fenyőágak, apró mohadarabkák alkották a megsérült otthont, mely otthon fontos hozzávalói, napról-napra fogyatkozni kezdtek, mintha valaki elhordta volna őket, talán oda ahonnan lepottyantak, vissza fel a fenyő ágai közé.Hetekkel ezelőtt kertem fürge kis vendége, mindig az erdő felől érkezett kora reggelente, és amikor jóllakot

Hófödte erdei ösvények

Vasárnap reggel sűrű, fehér pihék hullottak alá szelídén az égből. Milliónyi apró pihe indult útjára, onnan fentről, a szürke fellegekből, mely ez idáig otthonuk volt. Hosszú percekig tartó utazásuk végén mindannyian biztonságban földet értek. Sorra akadtak fen a fák csupasz karjain, a bokrok sűrű gallyain, a fenyők üde zöld ágain, akik méltóságteljesen hajoltak meg alattuk. De otthonra leltek a puha avarban, a fűszálakon, melyek már elszáradva pihennek a talajon elfeküdve. Fehér volt az egész erdő, és a tisztás minden zuga, még a legrejtettebbek is. Puha dunnaként fedtek be mindent, amin meg bírtak kapaszkodni, és, ha egyiküknek sikerült, akkor a többiek is szépen sorban követék, megfogták láthatatlan kezeiket, szorosan összekapaszkodtak, mígnem egybefüggő hó paplanná nem váltak. Az erdő néma volt, csak a jeges szél halk szava törte meg a csendet, mely szárnyára kapta az aprócska pihéket, jól megtáncoltatta őket, majd hagyta, hagy fo

Hópihék tánca

Őzgida Őzgida ŐzsutaEgész álló nap sűrű, szürke fellegek uralták a tájat, a szél jeges simítása pedig jelezte, hogy változás közeledik. A korán jött tavaszias idő, mely oly sok élőlényt becsapott a végéhez ért, újra a tél vette át a hatalmat, az a tél melynek ilyenkor lennie kell. Kora délután az első, legbátrabb hópihe útjára indult, átfúrta magát a vastag felhőn, és sorra csalta a többieket magával, hogy jöjjenek ők is, és együtt, szorosan összetartva öltöztessék a tájat a januárhoz méltó ünneplőbe. Újra puha hó borította be az erdő minden zugát, még a völgy legsötétebb mélyét is, és néma csend szállt a fák közé, melyben hallani lehetett az apró hópihék halk zizegését. Szelíden hullottak alá az égből, és sorra mindenki elfoglalta a maga helyét. Voltak, akik a fák csupasz karjait takarták be, voltak, akik a bokrok sűrűjébe bújtak, voltak, aki a tisztás sápadtan álldogáló növényein pihentek meg, de legtöbben a

Visszatért a tél

Nagy fakopáncs hím Meggyvágó hím Csíz hím Széncinege Barátcinege Zöldike hímHamvas küllő hím Múlt héten szombaton visszatért a tél. Kora délután apró hópihék kergették egymást a levegőben, és ahogy a hőmérséklet egyre alacsonyabbra süllyedt szépen lassan fehérbe öltözött a természet. A fákon, a borokon, az erdei ösvényeken, és a tisztás minden egyes aprócska elszáradt fűszálán, egymáson sokasodtak a parányi hókristályok. A néma csendben tisztán hallani lehetett, a fülnek oly kedves csilingelő muzsikájukat. Varázslatosan szép, amikor a szellő óvatosan végigfésüli a levegőt, és a puha pihék, könnyed tánccal hullnak alá a talajra. Ez a tél legszebb arca. Vasárnap reggelre mintegy öt centiméteres hó fedte be a kertemet és az erdő ösvényeit. A madáretetők fehér sipkát viseltek fejükön, a fák és a bokrok ágait pedig úgy takarta be, mint védelmező meleg dunna. Még a hóvirágok aprócska fejeit is hótakaró borította. A

Hasonmás mókuskák

Az előző, mókusról szóló írásomban megígértem Nektek, hogy legközelebb a kertemet látogató két kis hasonmásról fogok mesélni. Kedd reggel volt, és mivel szememből az álom hamar kipattant, ezért úgy döntöttem, hogy elhelyezkedem a kedvenc kis kuckómba, és a mókusok egyik kedves kis szokásáról, a rejtegetésről írok Nektek egy kis történetet. Amikor neki kezdtem az írásnak, még a sötétség uralta a tájat, de az égbolton halványan, szinte alig láthatóan megjelentek a közelgő pirkadat első jelei. A csillagok búcsút vettek aznapra a tájtól, és szépen sorban nyugovóra tértek, hogy helyüket átadják a közelgő világosságnak, és az éjszakai álmából ébredező napsugaraknak. Azonban lassan virradt ezen a reggelen, mintha a nap korongját feltartóztatta volna valaki ott fent a magas hegyek mögött. Ezért a szürkület minden pillanatot kihasznált, és kiélvezett, hogy ő lehetett a táj egyedüli ura. Teltek a percek, és lassan egyre jobban lehetett

Tavasz a télben

Kígyógomba faj Kígyógomba fajTéli fülőke Téli fülőke Szarvasagancsgomba Bunkós agancsgombaVerőköltő bodobácsJanuár van, elvileg a tél leghidegebb hónapja, de az időjárás erre idén jócskán rácáfol. Az elmúlt napokban igencsak enyhe, már-már tavasziasan enyhe levegő járta át a természet ösvényeit, mely sorra ébresztgette fel az élőlényeket, nyugodalmas téli álmukból.Múlthéten vasárnap reggel, amikor utamra indultam sötétszürke felhők takarták be az égbolt minden egyes szegletét, és a köd puha fátylát terítette az erdőre. A borús, szomorú idő ellenére a levegő kellemesen enyhe volt, a szél pedig gyengéden simogatta az arcomat. Lépteim, a tisztáson át vezettek, ahol vékonyka pókhálókba ütköztem, melyeken a reggeli harmatcseppek úgy sorakoztak, mint a gyöngyszemek a gondosan felfűzött nyakláncon. Meglepő volt ilyet látni, pláne januárban, és hiába pörgettem vissza magamban az elmúlt hosszú éveket, nem emlékszem, hogy valah

Csilingelő hinta dalocska

SzéncinegeAz elmúlt napokban az időjárás igazán kellemes, tavaszias arcát mutatta meg nekünk, annak ellenére, hogy még csak a tél közepén járunk. A szokatlanul enyhe levegő úgy simogatta a tájat, mint azt március elején szokta tenni, erre a simításra több élőlény is kitörölte az álmot a szeméből, és kíváncsi tekintetekkel nézet szét, hogy mi is történik valójában.- Itt a tavasz, vagy csak az időjárás tréfált meg minket, hunyjuk még le a szemeinket, vagy már, ha felébredtünk maradjunk is ébren? Mintha ezek a gondolatok, és kérdések cikáztak volna a természet lakóinak a fejében. És bizony, voltak, aki felébredtek. A hóvirágok sorra dugták elő sápadt kis arcocskájukat az avar rejtekéből, de csillagszemeiket még nem merték kinyitni, talán a nap sugarainak a gyengéd simítására várnak, a tavasz lágy ölelésére, és a madarak kedves dalaira, mely biztosítaná őket, hogy valóban itt a kikelet, és nem a téli enyhülés űz tréfát vel

A mókus rejtegetése

Kertem és az erdő ébredése

ŐzgidaBalkáni gerle Fekete rigók Vörös mókusHegyi fakuszSzeretek korán kelni, hisz olyan jó látni, ahogy az éjszaka sötétje szépen lassan átadja helyét a világosságnak. Szeretem szemmel és füllel követni ezeket, a pillanatokat, ahogy az erdőben élő fák körvonala egyre jobban kirajzolódik, az égbolton úszó felhőket, a felkelő nap csodaszép színekre festi, és ahogy az éjszaka csendjét az ébredező erdőlakók neszei, hangjai törik meg. Megszólalnak a korán kelő vörösbegyek, a fekete rigók, jelezvén, hogy új nap ébred. Majd szépen sorban minden nappali életet élő lakó kitörli álmát a szeméből, és élettel töltik meg ezeket a kora reggeli órákat. Az ünnepek alatt nem szólított a munka, így több időt tudtam itthon tölteni, újra eme kedves időtöltésemnek szenteltem ezeket, a kora reggeli órákat. Ilyenkor télen hosszúak az éjszakák, már délután négy óra környékén nyugovóra tér a nap, és a sötétség hosszú órákon át

Varázslatos téli erdő

Júdásfülegomba Júdásfülegomba Osztrák csészegomba Aranyos rezgőgombaAz újév második napjának reggelén, ismét a barátságtalan arcát mutatta az időjárás. A sötét felhőkből, egymást kergetve hullottak alá az eső, szép nagyra nőtt cseppjei, és az egyébként is saras erdei ösvényeket, még jobban feláztatták. Szerencsére kora délelőtt a csapadékot adó felhők tovarobogtak kelet felé, olyan gyorsan, mint akiket kergetnek, kora délután pedig a nap első sugarai is végigsimították a tájat. A szokottnál előbb értünk haza a munkahelyünkről, és reggeli eső, saras ösvények ide vagy oda, a természet a szabadba csábított. Amikor az utunkra indultunk a felhők takarásából a nap sugarai előbújtak, és lágyan cirógatták az erdő fáit, melyek legtetején a tengelicek kis kórusa csacsogott. Tetszett nekik is a napsütés, hisz hosszú napok óta nem volt benne részük. Olyan kellemesen langyos volt a levegő, mintha nem is január, a tél majdnem köze

Üdvözöllek 2018!

Kikeleti hóvirág Kikeleti hóvirágBeköszöntött az új esztendő, melynek első napja borúsan, ködösen, és időről-időre a talajt áztató szitáló esővel telt. Egész álló nap puha ködfátyol fedte a természet ösvényeit, mely ösvényeken szinte bokáig ér a sár, így csak a kertemben tettem kora délután egy kis sétát. Már tegnap felfigyeltem rá, hogy az avar puha védelméből aprócska fehér fejecskék bújtak elő, melyek nem mások, mint a tavaszt hírét hozó hóvirágok. Azonban a tavasz még nagyon messzi van, hisz éppen tegnap ért véget a tél első hónapja, kettő pedig még előttünk, és a természet lakói előtt áll. Mégis ők már valamit éreznek, talán a levegő enyhe leheletét, mely nem az igazi télre vall. Kerti sétám alatt megörökítettem őket, és a fenyőfákon ringatózó, könnyed kis esőcseppeket, melyeket most Nektek is megmutatok, és mely fotókkal kívánok nagyon boldog új esztendőt!

Búcsú a 2017-es esztendőtől!