Memories

Próbálok nem a rossz dolgokra gondolni, és inkább úgy emlékezni a kedvenc gyerekkori zenekaromra, akiket volt szerencsém három héttel ezelőtt élőben látni a VOLT fesztiválon, hogy életem egyik legjobb koncertje és élménye volt. Tegnap szomorú voltam, dühös, csalódott és mérges…

Intimissimi on ice – Chiara Ferragni

Nem tudom hallottátok-e már a NAGY hírt, ugyanis Chiara Ferragni, a Blonde Salad bloggere lesz az idei Intimissimi On Ice jelmeztervezője! A divat nemzetközileg elismert, olasz származású véleményvezére álmodja meg az összes színpadi ruhát minden idők legelismertebb jégelőadására – személyes stílusa és víziója kel…

Sneakerbox

Kiskorom óta imádom a cipőket, azon belül is a tornacipőket, de szerintem ezzel nem mondok sok újdonságot nektek! : D Az életem nagy részét kényelmes surranókban töltöm, mert általában egész nap a városban rohangálok. Hol fotózásra hozok el termékeket, hol…

The Golden City

Júniusban két helyre utaztunk el Marcival, az egyik Horvátország, a másik pedig Olaszország volt. Mostanra olyannyira szerelembe estünk Isztriával és Toszkánával, hogy már évente ellátogatunk kedvenc városkáinkba azért, hogy a legjobb dolgokat újra átéljük, hogy kipróbáljunk mindent amit előző alkalommal nem sikerült, illetve…

What’s in my bag? – 2017

Időről idődre szeretek visszatérni ehhez a témához, és megmutatni mi lakozik éppen a táskámban. Érdekes látni, hogy mennyit változott az ízlésem és milyen márkákat részesítek jelenleg előnyben. Ha kíváncsiak vagytok az első “Mi van a táskámban” poszra, akkor klikkeljetek ide! Napszemüveg: A…

Festival Season

Lehet hogy egy picit régimódi vagyok, de én még mindig a koncertek miatt járok fesztiválokra. Egyszerűen van valami varázslatos abban, mikor többezren üvöltjük ugyanazt a refrént, és bár a klubkoncerteket is nagyon szeretem, valahogy a fesztiválokon még szabadabbnak érzem magam, és ezt…

Adventures with Teva

Június elején kocsiba pattantunk és levezettünk a horvát tengerparting, hogy négy csodás napot eltölthessünk Umagban. Imádok strandolni, de amit még ennél is jobban szeretek az a városnézés és túrázás. A harmadik napon nagyon felhős volt az ég, ezért fogtuk magunkat…

Unicorns are real – Tezenis x festival

FESZTIVÁL SZEZON! Minden évben ellátogatok valamilyen fesztiválra, ha lehet többre is. Az én két kedvencem a VOLT és a SZIGET, ahova idén is kimegyünk pár napra Marcival. Egyik nagy álmom, hogy a közeljövőben eljussak a Coacellára, a legdivatosabb fesztiválra, ahonnan mindenki…

Lancome – Monsieur Big

A kis fekete ruhám, kis fekete táskám és a kis fekete társam, Monsieur Big! Áprilisban volt szerencsém tesztelni a Lancome Matte Shakereit, most viszont egy szemekre fúkuszáló új termékcsaládot szeretnék nektek bemutatni. A Monsieur Big mini kollekció egy szemöldökceruzát, egy szeméjtust…

Prémium gyöngyszem Budapesten – Scandic fashion

Szerencsés helyzetben vagyok, mert munkám miatt nap mint nap találkozom csodálatos emberekkel, viszont emiatt rendszerint hozzámszegezik a kérdést: “Tulajdonképpen mit is csinál egy divatblogger?” Valószínűleg számotokra nyílvánvalónak tűnik a válasz, mégis fontosnak tartom időről időre újra feleleveníteni: az én hivatásom…

Notthing Hill

Nem szoktam érzelmes posztokat feltölteni, de úgy éreztem most ki kell magaból írni az aktuális gondolatokat, amik a fejemben kavarognak. Ne értsetek félre, teljesen boldog vagyok az életemmel, valahogy mégis lehangolt vagyok azóta hogy megjöttünk Miamiból. Ez lehet annak tudható…

Tezenis Beachwear – Hello Miami

Most már hivatalosan is megérkezett a nyár! A héten végig 28-30 fok körüli napos időt mondanak, ami csak egyet jelenthet, irány a VÍZ!! Már én is javában készülök a Horvátországi nyaralásunkra, ezért ma elugrottam a Tezenisbe és kiválasztottam pár ruhát…

Graffiti

Ma egy újabb Wynwoodban készült outfitet hoztam nektek, közben pedig szerkesztjük az Universal Studios videó, juhúú! Én már most nagyon imádom, eléggé szeleburdi voltam benne, de tekintsetek el ettől, mert ismét gyerek lehettem egy rövid időre. : D Ha kíváncsiak vagytok milyen…

Tropical fever

Már lassan két hónapja hazajöttünk Floridából, de még mindig vannak olyan outfitek, amiket még nem tettem közzé a blogon. Mivel itthon is megérkezett a jó idő, ezért végre aktuálisnak mondhatom ezeket a szetteket. A pálmafa mintás szoknyát körülbelül 4 éve vadásztam…

New Hair with BLONDME

Legújabb hajszínemet Hartung Attila készítette el nekem, aki az idei Elle Fashion shown a Schwarzkopf professional bemutatóját vezette. Már a bemutatón nagyon megtetszett a multicoloured hajú modell, ezért amikor leutaztunk Pécsre hogy meglátogassuk Attilát és befessük a hajamat, akkor ez…

London with F&F

Képzeljétek, itt vagyok Londonban! A tavalyi F&F prezentáció után most ismét meghívást kaptam, hogy megtekinthessem a legújabb őszi-téli kollekciót. A bemutató helyszíne a mesés Carousel Space volt, ahol a felső szinten a gyerek, az alsó szinten pedig a felnőtt darabokat…

Gingham

Még Áprilisban a Glamour napok alkalmából szétnéztem a Mangoban és azonnal szerelmes lettem ebbe a szoknyába. Nem bírtam otthagyni!! Annyira tetszik ez a minta és fazon, hogy közben a piros verzióját is megtaláltam a Zarában, szóval lehet a következő utam…

Tezenis – Miami Bra

Elhoztam neketek a képeket, amiket Marci csinált rólam a Miami Bra fotózásán. Négy csodás napot töltöttünk Miami beachen a Tezenis jóvoltából, ebből két napot fotóztunk az utcánok és strandokon. Ilyen komoly és profi fotózáson még soha nem vettem részt, ezért…

Mom Park Shopping Days

Ha tavasz, akkor gardróbfrissítés, ha gardróbfrissítés, akkor shopping days!! A jövő héten, Május 4-7. között a Mom Park Shopping Days keretében 10-20 vagy akár 50% kedvezménnyel szerezhetitek be a kiszemelt tavaszi darabokat. Én is elmentem körbenézni és ezt a szettet…

Heinemann Duty free & Victoria’s Secret

Nem is olyan régen néhány blogger társammal egy különleges helyre kaptunk meghívást, a Budapest Airporton található Heinemann Duty Free és Victoria’s Secret üzletek megújult kínálatát bemutató sajtórendezvényre, valamint egy kicsi betekintést nyerhettünk a reptéri kulisszák mögé. Naponta körülbelül 13 000 ember…

MBFWBP 2017 A/W

Idén a sors úgy hozta, hogy a járatomat törölték Miamiban, ezért egy nappal később értem haza és nem tudtam személyesen jelen lenni a tavaszi Mercedes Benz Fashion Week Budapesten. Szerencsére az online közvetítésnek köszönhetően nem maradtam semmiről, sőt Zsófi átvette egy…

Turquoise roses

Végre felavattam a kis szerelmemet, a Gucci princetown papucsomat! Hihetetlenül kényelmes és imádom a pink rózsás hímzést rajta, ráadásul nagy szerencsémre még pont áremelés előtt vettem meg. Képzeljétek, most amikor kerestem a linket hozzá láttam meg, hogy €590-ról felemelték €650-ra… Őőőrület!!!…

Matte Shaker

Megérkezett a Lancom Matte Shaker, ami a Juicy Shaker utódja. A gazdagon pigmentált folyékony rúzs 10 másodperc alatt mattra szárad és egy második bőr érzetét kelti. Ennél a rúzsnál egyáltalán nem tapasztaltam meg azt, amint nagyon sok mattnál szoktam, hogy…

Black wall

Már a második hetünket töltjük itt Miamiban és hihetetlenül jól érezzük magunkat. Az előző héten sikerült ellátogattunk ismét a Wynwood Art districtbe, mert a Tezenis fotózás alatt sajnos nem volt külön időm képeket készíteni. Most viszont egy fél napot ott…

Chupa Chups x Tezenis

Megjelent a Chupa Chups és a Tezenis közös kollekciója, ami hihetetlenül színes és vagány. Egyértelműen ez az egyik kedvenc kollekcióm, rögtön a játékos gyerekkoromat idézi elő. A kollekció március 26-ig lesz elérhető az üzletekben – fehérneműket, felsőruházati darabokat, body-t, pólókat, pizsamát…