Magyarnak lenni Amerikában 1905-ben és most!

Vajon ma ugyanolyan kihívás magyarnak lenni (és maradni) Amerikában mint száz évvel ezelőtt? Vajon a több mint egy évszázada óta feltalált és időközben hétköznapivá vált találmányok (köztük az internet is) segítették vagy éppen ellenkezőleg, inkább megnehezítették az idegenbe szakadt magyarság identitásának megtartását? Vajon az új hazában felnövő magyar gyerekek hogyan élték és élik meg ma […]

Csak röviden!

Ebben a szösszenetben az amerikaiak egyszerűsítési mániáját járjuk majd körül, hogy kiderítsük vajon miért rövidül le szinte minden második szó az angol nyelvben, pontosabban Amerikában. Az hogy az angol nyelv egyszerűbb a magyarnál, nem újdonság. Mi sokkal választékosabban és egyúttal sokkal bonyolultabban is fejezzük ki magunkat az amerikaiaknál. Az általam is gyakran bevetett “barokk” körmondatok […]

Utazás a múltba és a jövőbe két DNS teszttel – 2. rész a jövő

A blogbejegyzés előző részében a múltba kalandoztunk el, most pedig egy másik DNS-teszt segítségével a jövőt, illetve a jövőmet próbáljuk majd kifürkészni. A jövőt azért – valljuk be őszintén – kicsit nehezebb megjósolni, de ennek a tudománya is szépen fejlődik, igaz én ebbe a témába még kevésbé ástam bele magam, de ami késik nem múlik […]

Utazás a múltba és a jövőbe két DNS teszttel – 1. rész a múlt

Honnan származunk és mi lesz a sorsunk? Erre a két kérdésre az emberiség évezredek óta keresi a válaszokat, több kevesebb sikerrel. A tudomány fejlődésével azonban mára már ezek a kérdések sem maradnak teljesen megválaszolatlanul. Az igazi kérdés talán inkább az, hogy vajon tényleg meg akarjuk-e tudni ezeket a válaszokat, ugyanis a technológia már a rendelkezésünkre […]

Önkéntesként is részt vettem az elnökválasztáson

Ahogy a legutóbbi bejegyzésben említettem, önkéntesként is részt vettem a 2016-os elnökválasztáson. Most ennek a munkának az élményeit osztom meg itt röviden, hogy kicsit a kulisszák mögé is betekinthessünk. Előre bocsátom, hogy szavazóbizottsági tapasztalatokról nem tudok majd beszámolni, mert ahhoz egy nap szabadságot kellett volna kivennem a szavazás napján. Mivel erre nem volt módom, így […]

Szavaztam! Hillary és Trump helyett az óvszerre adtam az első amerikai voksomat!

Jelentem, ma reggel – másfél óra sorban állást követően – eleget tettem friss állampolgári kötelességemnek és leadtam életem első amerikai elnökválasztási szavazatát egy Dél-Kaliforniai választókörzetben. De kire? Vagy inkább mire? Miért? És hogyan? Ezekre a kérdésekre válaszolok ebben a blogbejegyzésben, de terveim szerint segítek még a kulisszák mögé is majd betekinteni, ugyanis önkéntesként is részt […]

A szellem kiszabadult a palackból, avagy a kisebbség uralma a többség felett

Meggyőződésem, hogy az emberiség egy hatalmas, és egyben drámai következményekkel járó változáson megy éppen keresztül. Itt zajlik az orrunk előtt, de nem látjuk, mert elképesztően felgyorsult mára a világ. Persze azért vannak egyesek, akik észreveszik ezt a történelmi átalakulást. Nekik, nem sok újat tudok mondani, de talán számukra is lesz majd ebben a rövidnek éppen […]

Európa igazi Facebook profilképe?

Júniusban – az Isztambuli repülőtéren elkövetett terrorcselekmény és az azt követő közösségi oldalon tapasztalható relatív közömbösség kapcsán – írtam egy szösszenetet. Ebben a rövid és többnyire inkább csak gondolatébresztő írásban felvetettem egy pár kérdést annak kapcsán, hogy a korábban Párizsban és Belgiumban elkövetett merényletekre a világ és a Facebook-felhasználók kicsit másképp reagáltak. Talán emlékszik mindenki, […]

Alaszkai nyár

A prérifarkas imádja a sivatagot, de a kaliforniai forróság elől gyakran elmenekül kicsit hidegebb vidékre. Ezúttal az alaszkai tundrán húzta meg magát rövid ideig. De vajon milyen a nyár Alaszkában? Hát ilyen:

Séta Prérifarkassal a Zion és Bryce Canyon Nemzeti Parkokban

Bár a prérifarkas magányos állat, de most egy sétára invitál téged a vadnyugati prérire. Kattints a videóra és kövess ha bírsz vagy mersz:)

Bréking nyúz: Terrortámadás Budapesten! – “Én is magyar vagyok?”

Az isztambuli terrorista merénylet margójára, egy kis politikamentes gondolatébresztő szösszenet a reggeli kávé mellé: 2015 január Párizsi terrorcselekmény a Charlie Hebdo lapszerkesztőség ellen. Áldozatok száma 12. A világ “Je suis Charlie!” azaz “Én is Charlie vagyok!” mozgalommal válaszolt szolidaritásképpen. 2015 November Párizsi, több helyszínen elkövetett terrorcselekmény. Áldozatok száma 138. A világ #PrayForParis mozgalommal […]

Amerikai magyar vagy magyar amerikai? Az újkori amerikai honfoglaló magyarok regionális jellemzői

Az “amerikai-magyar vagy magyar-amerikai?” kutatás eredményeit már többször és több szempont szerint is elemeztük, de két fontos részeredménnyel még adósok maradtunk. Mivel az adatok feldolgozása időigényes volt, a válaszadók magyarországi lakóhelyeivel és foglalkozásaival csak most tudtunk foglalkozni. Erről a két részletről számolunk most be ebben a bejegyzésben, és ha már kielemezzük a válaszadók lakhelyeit, egyúttal […]

Nézd csak! Ott repül egy Pelikán!

Mi alapján ítélünk meg valamit vagy valakit? Mennyire tudunk egy embert, egy közösséget vagy akár egy népcsoportot önmagában, függetlenül, kizárólag a saját értékeiért vagy tetteiért szeretni, tisztelni? Milyen hatással van értékítéletünkre a viszonyítás kényszere? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ ez a rövid szösszenet egy rendhagyó hasonlattal. A Hálaadás napi héten Mexikóba látogattunk. […]

American-Hungarian or Hungarian-American? The seven tribes of modern day Hungarians resettling in the U.S.

In previous parts of the report we have already reviewed the objectives of the American-Hungarian or Hungarian-American survey, as well as methodology and detailed results to learn which factors influence respondents’ choice for home country and national identity. This time around, we will analyze the survey results from a different angle. In this report we […]