Alkoholmentes almás- narancsos puncs

Korábban már megmutattam nektek azt, hogy hogyan készítem a forralt bort, most pedig egy hasonlóan téli, fűszeres ital receptet hoztam nektek.Az almás- narancsos puncs szuperül átmelegíti a testet és a lelket, nagyon finom és ráadásul alkoholmentes, így akár a gyerekekkel együtt is elfogyaszthatjuk!Én idén kóstoltam először ilyet a nyíregyházi karácsonyi vásárban és azonnal beleszerettem.Hozzávalók 5 főre:1 l víz4 db filteres gyümölcstea1/4 l almalé1/4 l narancslé4 db szegfűszeg1 evőkanál fahéj1 csipetnyi vaníliás cukor1 evőkanál méz A vizet forraljuk fel és áztassuk benne öt percig a teafiltereket , majd vegyük ki.Az elkészült teához adjuk hozzá az almalevet, a narancslevet és a fűszereket, majd az elkészült forró italt ízlés szerint ízesítsük mézzel és vaníliás cukorral.És támdááám. már kész is!

Alvási rutinom

Az előző alvással kapcsolatos bejegyzésemben már olvashattatok arról, hogy felnőtt korban is nagyon fontos a megfelelő alvási rutin kialakítása. Az elkövetkezőkben az én rutinomról olvashattok majd egy kicsit. Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy korábban este is igen aktív voltam. Sokat jártam el, sokat buliztunk vagy csak későig tévéztünk a párommal. Aztán, mikor pánikbeteg lettem, a nyugalmam érdekében egyre jobban el kezdtem vágyni a fix pontokra és a stabilitásra. Így alakult ki egy stabil reggeli és egy esti menetrendem is, amiket annyira megszoktam, hogy már szinte felháborítónak érzem, ha valamilyen rendkívüli helyzet miatt meg kell változtatnom őket. Este általában 7 és fél 8 között egy forró, habos, illatos fürdővel indítok. Ez segít ellazulni és feldolgozni a napi eseményeket. Az, hogy közben mit csinálok, csak a belső hangomon múlik. Van, hogy sorozatot nézek, van, hogy relaxációs zenét hallgatok és olyan is előfordul, amikor

Mit jelent nekem a sport?

Gyerekkorom óta szerves része volt az életemnek a mozgás. 7 éves koromtól csak a szenvedélyemnek, a táncnak éltem. De azt, hogy igazán mit is jelenthet az embernek a sport, csak később tudtam meg.Pontosan akkor, mikor elkezdődtek életem legsötétebb, pánikkal teli évei. Akkor és később is, a sport volt az ami rengeteg pánikrohamon átsegített. Ha baj volt és féltem, hogy elvesztem a kontrollt, csak felültem a bringára és tekertem, tekertem, isten tudja hová vagy betettem egy durva alakreform edzést vagy felkaptam a futócipőm és elmentem futni. Persze az elején féltem, hogy nehogy közben rosszul legyek, vagy történjen valami, de amikor átlendültem a kritikus ponton minden kezdett szebb színben pompázni. Nem egyszer sírtam el ilyenkor magam. Igazán nem érdekelt, hogy ki látja vagy hogy ki mit gondol. Tudtam, hogy ennek a feszültségnek ilyen formában kell távoznia.Pár hónappal ez előtt, amikor Rubint Rékával beszélgettem erről, azt mondta, hogy a spor

Apró trükkök a jó alvásért

Ahogy ígértem nektek a mai bejegyzésben apró trükköket osztok meg veletek, amik segítik a jó és pihentető alvás elérését. Első körben beszéljünk a koffeinről, hisz amint már azt korábban is említettem ez az egyik fő oka az alvási nehézségeknek. Sokan nem tudják ugyanis, hogy elfogyasztás után akár 9 órán át is munkálkodhatnak a szervezetünkben. Ezért ha tehetitek, akkor dél vagy maximum egy óra után már ne fogyasszatok kávét és fehér, zöld valamint fekete teát. Viszont a rooibos teáért nyugodtan nyúlhattok, hiszen számos jótékony hatása mellett még koffeinmente is, így kitűnő választás a délutáni és esti órákban. A nikotin még a koffeinnél is erősebb stimuláns, mely nem csak az elalvást, de pihentető alvást is gátolja, hisz a dohányzó ember éjszaka elvonási tünetekkel küzd, így ha másért nem is legalább a normális alvásért szokjatok le erről az igazán gusztustalan szokásról.... A hőmérsékelt szintén befo

Az alvászavarok okai

Korábbi bejegyzésemben arról olvashattatok, hogy: Miért fontos a pihentető alvás?, most pedig arról lesz szó, hogy mi okozhat alvászavarokat, illetve nyugtalan alvást. Összességében, ha nem másodlagos inszomniáról beszélnünk, tehát nem egy betegség tünete az álmatlanság, akkor jellemzően a helytelen életmód és a stressz okozza. A munkával, családdal járó stresszes helyzeteket azt hiszem senkinek nem kell bemutatni, hisz mindenki találkozott már vele, de kevesen tudják, hogy akár egy utazás vagy az alvás helyének a megváltozása is okozhat alvászavarokat. Nálam például ez előbbi a jellemző, mert a haza- és a visszautazás előtt is, sőt még akkor is, ha csak szüleim látogatnak meg itt Budapesten fellépnek ezek a problémák. Nyugatalanul alszom és furákat álmodok. Legutóbb például azt, hogy a tesómat el akarja rabolni egy fürdőköntösös pávián...... No comment..... Ez kicsit beteg.....De a ránk nehezedő túl sok feladat is okozhat gond

Lebegés és boldogság

Az anitgravity jóga egy különleges és manapság futótűzként terjedő irányzat, mely során a plafonról lelógó selyem függőhinta ( hammock) segítségével kerülhetünk különböző extrém pozíciókba. Sokan mondják, hogy olyan ez akár a bebábozódás vagy mint az anyaméhben lenni. Én, bevallom őszintén egyik teóriával sem tudtam azonosulni, mikor alkalmam nyílt kipróbálni ezt a különleges jógaformát. Először inkább némi félelmet éreztem, mikor rá kellett bíznom magam erre a mennyezetről lelógó anyagdarabra, aztán, mikor megéreztem a hammock megbízhatóságát én is egyre magabiztosabb lettem, a félelem helyét pedig szép lassan átvette a boldogság és a felszabadultság érzése. Amióta megláttam egy tv műsorban az antigravíty jógát, azóta csiklandozta a fantáziámat. Azonnal felkerült a bakancslistámra és hála a Fitness and more - nak, igen hamar kis is húzhattam onnan.Kislányos zavarral és pillangókkal a gyomromban érkeztem meg

Outfit: Téli sikk

Még azt hiszem november végén történt,hogy ráakadtam egy nagyon szép, téli ruhára a Bonprix oldalán. Azonnal meg is rendeltem és lelki szemeim előtt már láttam is, hogy hogyan fogom viselni: milyen cipővel, milyen kabáttal, milyen kiegészítőkkel...Elképzeltem hozzá egy szép, havas hátteret, ami még jobban kiemelte volna az egész szettet. Ezért a csomag megérkezése után izgatottan vártam a havazást, hogy kezdetét vehesse a fotózás. De a hó csak nem jött. Őszintén ezen annyira nem lepődtem meg,mert az utóbbi években olyan, mintha egy nagy hótaszítóként működnék. Amikor otthon vagyok itt, Budapesten esik a hó, amikor itt vagyok, akkor meg otthon Nyíregyházán. Reméltem azért, hogy most az egyszer megtörik ez az "átok" és időben elkészíthetem az outfitet. Volt is egy ilyen alkalom decemberben, kicsivel karácsony előtt, de akkor az őrületes karácsonyi csomagolás miatt - hogy nehogy véletlen itt hagyjuk valaki ajándékát- a ruha teljesen elf

Ékszer trendek 2018-ban

Korábban már átnéztük az év legtutibb ruhatrendjeit, most pedig következzenek az ékszerek.Lesz itt minden: átlátszó kiegészítők, 80-as évek feeling és diszkó díva vonal is.1. Plasztik sikk Ahogy a korábbi ruhás bejegyzésemben is említettem, divat lesz a plasztik, így megjelenik majd a ruhákon és a kiegészítőkben is. A Chanel divatház egyenesen az új gyémántnak nevezi ezt az átlátszó anyagot.2. Fesztiválra fel! Szerintem ezt a trendet nem is igazán a tervezők találták ki, inkább az élet generálta, hiszen a gyakorlott fesztiválozók évek óta gyűjtögetik a csuklójukon a fesztiválos karszalagokat és belépőket. Viszont idén e mellett a nyakba akasztható belépőkártyák is igazi, divatos kiegészítőnek számítanak. Mondjuk ez érdekes számomra.... képek forrása: https://www.facebook.com/tommyhilfiger/3. Gyümölcsbe borulnak az ékszerek Már nem csak a ruhákon hódítanak a különböző gyümölcsös motívumok, hanem az é

2018 legmenőbb trendjei

Az üzletekben már javában tartanak a januári leárazások, így azt hiszem ideje alaposan átnéznünk 2018 legnagyobb trendjeit, hogyha alkalmunk adódik, be tudjuk szerezni őket a nagy akciók keretében. Először is rosszt hírt kell közölnöm a csőnadrág rajongókkal: nagy valószínűséggel ugyanis a szekrény mélyére kell majd száműzniük ezt a ruhadarabot. Helyette a trapéz szárú fazonok kerülnek előtérbe, aminek én személy szerint nagyon örülök. Imádom a trapéz fazont, mert sokkal csinosabb alakot kölcsönöz a nőknek. Egyetlen nadrágban sem érzem, annyira hosszúnak és vékonynak a combjaimat és olyan formásnak a popsimat, mint egy szuper trapéz farmerben. Persze, nem kell azonnal az extra bő, retró fazonokra gondolni. Akadnak finomabb változatok is belőle. A januári hideg elől mindenki a puha, meleg kardigánok és szőrmés kabátok ölelésébe menekül. Azt hiszem ez természetes dolog, hisz senki nem szeret vacogó foggal toporogni a villam

Kolbászos csicseriborsó

A csicseriborsóval közelebbről az Oriflame wellness blogger eseményén ismerkedtem meg és már az első kóstoláskor tudtam, hogy visszatérő eleme lesz az étkezéseimnek. Ezt az elképzelésemet úgy néz ki az Univerzum is támogatta, mert január elején szuper akcióban találtam rá a csicseriborsó konzervre az Aldi polcain. Azonnal vettem is belőle két extra nagy dobozzal. Az egyikből az Oriflame rendezvényén megkóstolt töltött cukkinit akartam elkészíteni, a másikból pedig egy szupergyors és nagyon laktató kolbászos egytálételt. Most ez utóbbinak a receptjét hoztam el nektek. Hozzávalók:400 g csicseriborsó konzerv15 dkg kolbász1 közepes vöröshagyma3 gerezd fokhagyma3 közepes paradicsom vagy egy közepes adag sűrített paradicsomízlés szerint kakukkfű1 teáskanál pirospaprikasó és petrezselyemzöld A kolbászt karikára vágjuk, majd egy lábasba tesszük és kisütjük belőle a zsírt. Ezután a kolbász szeleteket kiszedjük és félretesszük.

Miért fontos a pihentető alvás?

Aki figyeli a blog facebook oldalát az tudja, hogy a januárt az alvás témakörének fogom szentelni, hiszen egyre több ember szenved alvászavaroktól. Mondhatni népbetegség lett a rossz alvás, pedig a minőségi pihenés legalább annyira fontos az egészség szempontjából, mint az étkezés vagy a sport.Itt a blogon igyekszem majd picit mélyebben is beleásni magam témába, míg a facebook oldalon jellemzően apró tippeket és meghökkentő tényeket olvashattok napról-napra. De mielőtt alaposabban belemerülnénk az alvászavarok fajtáiba és okaiba, úgy gondolom érdemes tisztázni, hogy miért fontos annyira a minőségi és nyugodt éjszakai pihenés.A napjainkat a velünk született belső biológiai óránk, a cirkadián ritmus, vagyis a központi idegrendszer ciklusos működése kíséri végig. Ez a ritmus az ébredés előtti órákban kezdődik és 24 órával később fejeződik be, mely alatt az agyunk folyamatosan működik. Még éjszaka is!Sőt, ilyenkor a szervez

Szilveszteri smink inspirációk

Sziasztok Szépségek!Hogy telt a karácsony? Remélem mindenkinek jól. Tudtatok elég időt tölteni a családotokkal, jókat ettetek és békében és boldogságban ünnepeltetek. Most pedig már, gondolom mindenki gőzerővel készül a szilveszterre.Én idén sehová sem megyek. Itthon leszek Nyíregyházán a családommal és a Szerelmemmel. Filmezni és társasozni fogunk és élvezzünk az együtt töltött idő utolsó pár óráját, hiszen elsején kora reggel már indulunk is vissza Budapestre. Szóval esélyes az éjfél utáni azonnali lefekvés is. De gondolom sokan lesztek akik valamilyen szórakozóhelyen, netán egy elegánsabb bálban vagy házibuliban várjátok majd az újév beköszöntét. Éppen ezért hoztam nektek pár szilveszteri smink inspirációs képet, hogy megkönnyítsem a készülődéseteket. Azt hiszem azzal senkinek sem mondok újdonságot, hogy szilveszterkor a csillogás a nyerő. Az outfitben, a sminkben, a körömben, a kiegészítőkben. Persze azért c

Karácsonyfa trendek 2017

Karácsonyi outfit inspirációk

Karácsony közeledtével előkerülnek az évről -évre ismételt kérdések: Milyen legyen a fa? Mi legyen a menü? Mit vegyek fel?!Ez utóbbihoz hoztam nektek egy kis képes inspirációt.Mivel ahány ház, annyi szokás, így igyekeztem a lehető legváltozatosabban összeválogatni a képeket, hogy legyen benne kényelmes és nagyon- nagyon alkalmi is. Szerintem mondjuk karácsonykor ér akár pizsiben várni a Jézuskát.... kép forrása: https://www.facebook.com/FashionGlamourmery/kép forrása: https://www.facebook.com/fashionlady.al/ De vannak akik ilyenkor is a lazaság hívei és egy normál otthoni szerkóban élvezik az ünnepi fényeket.kép forrása: https://www.facebook.com/fashionlady.al/ Ha bizonytalan vagy, akkor egy gyöngyökkel díszített pulcsival nem lőhetsz mellé. Esetleg párosíthatsz hozzá egy hasonló stílusú farmert is. De a magassarkú ünnepekkor mindenképp kötelező darab!kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug/kép forrása:

Oriflame karácsony 2017

Téli, fűszeres forralt bor

A tél szinte elképzelhetetlen finom forralt bor nélkül.Én magam például imádom átmelegíteni vele a hidegtől átfagyott kezeimet, amikor a karácsonyi vásárban sétálgatunk a Szerelmemmel.De otthon is szívesen iszogatok belőle esténként, amikor egy kis ellazulásra vágyom. Miközben készül gyorsan meggyújtok pár illatos gyertyát, kistányérra teszek egy pár mézes puszedlit, előkészítek egy puha takarót, aztán csak bebújok alá és élvezem a megteremtett kellemes hangulatot. Kétségtelen, hogy a jó forralt bor alapja a minőségi alkohol. De nem kell azonnal egy több ezer forintos palackra gondolni. Én legtöbbször a BB borokból válogatok ehhez az italhoz, valami száraz vöröset. Aztán jöhet a fűszer. Ha túl fáradt vagyok és nincs kedvem ezzel babrálni, akkor előre csomagolt forralt bor fűszert veszek a boltban. Ezkenek többségében megtalálható minden, ami az ízlésemnek megfelel: szegfűszeg, fahéj, citrushéj, ánizs. Ehhez már csak némi cukr

Hóemberes köröm

A napokban a legtöbb helyen már leesett az első hó, így gondoltam ehhez illeszkedve hozok nektek egy egyszerű hóemberes köröm tippet.Remélem örültök majd neki! Fekete, fehér és narancssárga (ezt én most pirossal helyettesítettem) körömlakkok kellenek hozzá.Az alapszín természetesen a fehér lesz.Ha az alap megszáradt, feketével befestünk egy közepes vastagságú részt a köröm tövénél. Majd jöhetnek a szemek és a száj.Legvégül az orrot festjük meg. Én raktam még plusz két piros pöttyöt is a hóember arcára, hogy olyan kis pirospozsgás legyen. Na mit szóltok hozzá?Ha elkészítettétek töltsetek fel egy képet róla az instára premiumbarbie haashtaggel vagy küldjétek el nekem facebook üziben vagy mailben!Jó alkotást!

5 dolog amivel ünnepi hangulatot varázsolhatsz a lakásba

Nem egészen 27 nap van még karácsonyig, így szép lassan az egész világot elönti az ünnepi láz. Ahogy a facebookon látom, már szinte mindenki elkezdte dekorálni a lakást és néhányan már a fát is feldíszítették,amin sokan eléggé felháborodtak. Nekem, személy szerint nincs gondom a korai fadíszítéssel, hiszen -ingázó életvitelemből kifolyólag - az én fám is teljes harci díszben áll már december elsején. Nem hiszem, hogy ezen annyira fel kellene háborodni. Aki szereti a karácsonyt, annak ettől nem fog elveszni az ünnep varázsa, aki viszont ettől fél az díszítse hagyomány szerint 24.-én. Sose értettem, hogy ilyen dolog miatt miért kell egymás torkának esni.Na, de vissza az eredeti témához.Arra gondoltam, hogy segítek nektek egy picit a lakásdekorálásban és összegyűjtök 5 dolgot amivel egy pillanat alatt igazi, meghitt, ünnepi hangulatot varázsolhattok az otthonotokba. 1. FényekElső sorban azt hiszem, az ünnepi fények azok amik megadjá

Karácsonyi kívánságlista

OUTFIT: Utcai sikk alapdarabokból

Szerintem legalább egymilliószor hallottátok már tőlem, hogy a jó gardróbban 80%-nyi egyszerű, mindennel jól kombiálható ruhadarab van és csak 20% a különleges, extra darab. Manapság viszont nagyon nehéz ezeket az egyszerű pólókat, pulcsikat és nadrágokat beszerezni. Minden agyon van díszítve mindenféle mintával, flitterrel, strasszal, sőt valamikor mindez egyszerre kerül rá egy ruhára. Ezért ha meglátok valami egyszerűt, ami még csinos is akkor nem habozom, azonnal lecsapok rá. Így volt ez a mai szettemben látható pulcsival is. Amikor ráakadtam a Bonprix weáruházában azonnal nyomtam is a rendelés gombot. Csinos fazon, picit megfűszerezve egy leheletnyi csillogással. Ez az ami kell nekem. El tudtam volna képzelni egy military szettben, néhány hosszú arany színű nyaklánccal, esetleg egy bundás csizis, fülvédős téli összeállításban is vagy egy letisztult, egyszerű streetstyle szettben. Végül ez utóbbit állítottam össze nektek, mert azt hisz

Top 4 adventi kalendárium

Advent az izgalom és a várakozás időszaka, amikor már a levegőben érezni a karácsony fűszeres- fenyőfás- mézeskalácsos illatát. A gyerekek levelet írnak a Jézuskának, a felnőttek a lakást dekorálják és fejben már a karácsonyi menüt állítják össze.Ezt az izgalmas 4 hetet az adventi kalendáriumok csak még csodásabbá teszik. Minden egyes nap kinyílik egy ablak, előkerül egy apró meglepetés és mi ismét gyereknek érezzük magunkat és elhisszük, hogy karácsonykor igenis léteznek csodák. Az alábbiakban 4 olyan különleges kalendáriumot gyűjtöttem össze nektek, melyek tökéletes kiegészítői lehetnek az ünnepi készülődésnek. Nyx - Lippie Countdown adventi naptárAjakrúzs mániásoknak igazi álom a Nyx kalendáriuma, hiszen 24 különböző árnyalatú rúzst tartalmaz. Akadnak benne abszolút klasszikus színek, mint a nude vagy a piros, de némelyik ablak igen meghökkentő színeket is rejthet.Ebben a videóban minden ablak tartalmát felfedez

6 érdekes beauty hack

Pár éve már készítettem egy hasonló témájú blogbejegyzést, aminek igen nagy sikere volt, így elhatároztam, hogy készítek majd egy második részt is belőle. Végül mostanra sikerült összegyűjtenem újabb 6 érdekes beauty hack-et, melyek között szerepelnek igen meghökkentőek is.1. Hogy tovább érezzük a parfüm illatát Mielőtt a parfümöt a csuklónkra vagy a nyakunkra fújnánk, tegyünk egy picit vazelint a bőrünkre, így még tartósabbá tehetjük kedvenc illatunkat. 2. A csodatévő arcmaszk Az egy teáskanál méz és egy teáskanál fahéj keverékéből álló arcmaszk igazi csodaszer, hiszen nem csak megszabadít minket a pattanásoktól és a mitesszerektől, de azok nyomait is eltünteti. Csak vidd fel az arcodra a pakolást, hagyd hatni 20-25 percig, majd öblítsd le.3. Olívaolaj éjszakai krém helyett Masszírozzunk arctisztítás után, a még nedves bőrbe egy kis olívaolajat és várjuk meg amíg beszívódik. Bár olajosságának köszönhetőe

9 variáció forró csokira

Az elmúlt napok komor és borongós időjárása pillanatok alatt előhozta belőlem az igazi, késő őszi, bekuckózós, meleg ruhás hangulatot. Mostanra nálunk szinte rendszeres lett a teafőzés esténként, mert fürdés után imádunk a párommal puha köntösbe burkolózva közösen elkortyolgatni egy-egy pohárral belőle.De ideje a forró csoki készleteinket is feltölteni, hiszen ahogy hűl odakint az idő, úgy nő a létjogosultságuk a különböző forró italoknak is. Mivel már tavaly megállapítottam, hogy az igazán jó forró csoki nem a bolti porokból készül, így az idei ősznek már egy nagy rakás izgalmas recepttel vágok neki, hogy kedvünkhöz illően tudjuk váltogatni ennek a remek italnak a variációból.A mai bejegyzésben ezeket osztom meg veletek.Minden recept egy pohár forró csoki elkészítésének az alapanyagait mutatja, így értelemszerű, hogy két adagnál duplázzuk a megadott mennyiségeket.Borsmentás:Egy bögre tejben, folyamatos kevergetés mellett

A Ziaja Manuka fa termékcsalád, mely megváltoztatta az arcápolási rutinom

Tudom, hogy sokan hónapok óta várjátok már a Ziaja Manuka fa termékcsalád tesztet és esküszöm nem direkt ültem rajta ennyit, de az a helyzet hogy sokkal nagyobb hatást gyakoroltak rám ezek a termékek, mint az sejthető lett volna. Alapjaiban forgatták fel a bőrápolásról alkotott véleményem és a teljes arcápolási rutinom, ha egyáltalán annak nevezhető amit eddig a bőrömmel csináltam. Még a Ziaja üzlet megnyitóján vetettem szemet a Manuka fa tonikjára, ami szinte azonnal behálózott friss illatával és a pórusösszehúzás ígéretével. Később, ahogy átvizsgáltam a webshopot a többi Manuka fa termék is elkezdte csiklandozni a fantáziámat. E nagy lelkesedést látva szülinapomra meg is lepett a cég a teljes termékcsaláddal, aminek nagyon, de nagyon örültem. A csomagom tartalmazott egy arctonikot, egy bőrradírt, egy bőrtisztító gélt, egy éjszakai hámlasztó krémet és egy nappali krémet. Elsőként a nappali krémet, az arcradírt és

OUTFIT: Őszi séta

Az elmúlt pár évben nagyon megszerettem az őszt. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy ez az évszak egyszer majd örömmel, izgatottsággal és meghittséggel fog eltölteni. Pedig így van.Az ősz egy nagyon különleges időszaka az évnek. A fák színesek, az idő picit csípős, mégis kellemes és izgatottság és várakozás van a levegőben.Bár sokat esik az eső és hamar sötétedik, mégis mindenért kárpótolnak a meleg takarók, a puha zoknik, a forró italok, az almás pite illata a levegőben és a gyertyák meghittséget sugárzó fénye. Napsütéses napokon szeretek a természetben sétálni kéz a kézben a szerelmemmel és gesztenyét meg faleveleket gyűjteni, amiket aztán felhasználhatok az őszi lakásdekorációhoz. Ilyenkor napközben még elég kellemes az idő, így nem kell kabátot venni, elég egy vastag pulcsi, egy sál, amit ha hűl az idő akár poncsóként is magunkra teríthetünk,egy vastag nadrág és egy kényelmes cipő. Én ehhez a sétáh