ÚJ HELYEN!!!!

AMENNYIBEN NEM MŰKÖDIK AZ ÁTIRÁNYÍTÁS:ITT MEGTALÁLTOK: http://golyahozza.cafeblog.hu/Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren!

Mosható betétek

A nők menstruálnak.Nővé válásunk egyik első és legjelentősebb mérföldköve, amely után már anyává is válhatunk. Természetes és egészséges folyamat.Mégis lemerem írni, hogy a legtöbb nő ilyenkor mocskosnak érzi - legrosszabb esetben saját - magát. Erre némely népi (vallási) hagyomány rá is erősít: Nepálban a menstruáló nőket a családi otthontól távol, minden felszerelés nélküli, piszkos tákolmányba űzik (mennek ők saját akaratból is), mert még valaki meghalna tőlük! A zsidóknál is ezt Éva bűnbeesése miatti büntetésnek tartották, a muzulmánoknál csak a napi imádkozásokban nem kell részt venniük.Nincs olyan nő, aki szeretné. Igenis kellemetlen, zavaró érzés - a görcsökről nem is beszélve. Régen egyáltalán nem görcsöltem, most, ahogy 15 hónap után visszatért a menstruációm, jobban megérzem. Valószínűleg ez azért is van, mert még szoptatok, és ha több tejet iszik Zseb, kevésbé vérzek, illetve a megszokott 27 nap helyet

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!

Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren!

C'est moi...

- Ça va?!- Ça va?!Köszöntik egymást a franciák (hasonlóképpen az angolok is: How do you do?). Igazság szerint, az udvariasságon kívül nem igazán érdeklik őket, hogyan is van a másik. Nagyjából úgy is tudják. Minden embernek megvan a saját problémája, ami számára a legsúlyosabb. Senki nem tudja átérezni a másik fájdalmát, baját, hiszen nekik is megvan a sajátjuk. Ha mindenki csak panaszkodna, a vége az lenne, hogy azért versenyeznénk, ki ugorjon előbb a vonat elé…Tőlem leginkább azt szokták megkérdezni, milyen érzés, ha sajnálnak az emberek. Na, nem mintha azért, mert sajnálatra méltó lennék ám! Csak hát, ha valaki másabb (jelen esetben mozgássérült), akkor általában vagy ellenszenvet, vagy sajnálatot vált ki a többiekből. Jaj, szegény, még segítség nélkül le sem tud menni a lépcsőn! És mégsem tudok a kérdésre válaszolni, mert senkinek sincs oka sajnálni. Nekem is megvannak a kisebb-nagyobb bajaim, nehézségek az életemben, de m

A másfél éves vs. a mami akarata. Na, melyik lesz a győztes?

Először azt hittem, hogy egyedül csak az én pici Zsebem rettentő akaratos, hiszen volt kitől örökölnie. Én sem tudom elviselni, ha valaki nemet mond nekem (emlékezhettek a házasság-kérdésére, vagy most éppen azért duzzogok, mert egy gyönyörűséges cicát nem hozhatok haza januárig, a cica meg akkorra megnő…). Aztán rájöttem, nem ő az egyetlen, szinte mindegyik másfél-két éves gyerkőc ilyen.Még a görényt vittük el az utolsó nap infúzióra. Ott kellett hagyni néhány órára. Utána Zsebbel kettesben elmentünk egy nagyobb szupermarketbe vásárolni, és mire hazaértünk, az autóban elaludt. Nem akartam felébreszteni, jó idő volt, az autóra is rásütött még akkor a nap. Hagytam, hadd aludjon.Majd’ egy órát aludt. Akkorra már minden bajom volt: fel szerettem volna menni a mosdóba, éhes voltam, ideges és nyugtalan a görke miatt. Nem én ébresztettem, mégis rosszul ébredt. Talán a cici hiánya volt a probléma, nem tudom, de a szája sarka már konyult

Bloggerek házi feladata: Poszt az 5 kedvenc blogról :)

Körülbelül akkor fedeztem fel egy Facebook-csoportot, amikor a VKP-t is elkezdtem (a legutolsóban nem vettem részt, de ha érdekel titeket a többiek karácsonyi kívánsága itt elolvashatjátok az egyikükét, a poszt alatt pedig a többiekét is). Ebben a csoportban Főni asszony (hiába, szinte mindenki így hívja már Suz’nt :) ) a héten egy új kezdeményezést kezdett el: a házi feladatokat. A mai feladat pedig az 5 kedvenc blogunk kiválasztása.Nem könnyű feladat. Főleg, mert a kedvenc blogjaim legtöbbje zárt. Így hiába linkelném be Borboleta oldalát, az a pár (ezer) ember tudná csak megnyitni, aki eddig is olvasta. Na, de akkor el is veszne a játék izgalma, azaz az újdonságok mutatása. A másik problémám az, hogy a csoport azért – mivel valóban k* jól írnak közülük a legtöbben – elég bennfentes a társaság, és általában egymásra hivatkoznak, de akkor megint ott vagyunk, hogy csak egy kis körben mozgunk (jó, tényleg nehéz egy ilyenből kitörni).Ezé

Szellem a lakásban

Hitem szerint léteznek szellemek. Viszont sosem féltem tőlük. Gyerekként láttam nagypapámat, illetve két idegen árnyékát (ha szellemek voltak, bennük azért kételkedek most már), de ennyi. Sosem volt kiélezett érzékem az észrevételükhöz. Nem is hiányoltam, így legalább nem féltem tőlük. Egyébként is, miért féltem volna, nem akarnak ők senkit sem bántani. Különben sem olyan helyen lakunk, ahol bárki is kísérthetne.Néhány nappal ezelőtt ennek ellenére Zseb furcsán viselkedett. Azt mondják, hogy a kicsik még ilyenkor sokkal nyitottabbak, ők látják még mások auráját, még szellemekkel is beszélgethetnek... A megszokott kanapén ültünk, ő az ölemben szopizott. Egyszer csak félbehagyta, felnézett a galériára, integetni és pápá-zni kezdett. Mivel még nem beszél, felesleges lett volna megkérdezni, hogy kinek vagy minek integet, lát-e ott valamit vagy valakit, akit én nem? Az biztos, hogy nem tudtam, hová rakni a mozdulatait... Most éjszaka nyugta

A nem várt eredmény: halál

Vasárnap. Reggel 6 óra. Egy halvány izzó pislákol a szobában. Az ablakon csak a feketeséget látni, még egy csillag sem ragyog az égen, még egy utcai lámpa sem világít az utca ezen részén. Mintha minden sötétségbe borult volna, mint az én szívem.A gyerek apja már úton. Autóval viszi haza vidékre a kis törékeny testet, hogy a régi pajtásnője, a régi játszótársa mellett pihenje örök álmát.Zseb alszik, én pedig bámulok ki a fejemből. Hogy alakulhatott így? Egy komoly, mégis inkább rutin műtét után ne épüljön fel az én kedvenckém? Mi történhetett, amiről lemaradtam? Mit nem csináltam, hogy életben maradjon? Úgy érzem, az én felelősségem a halála…Minden olyan jól alakult… A szőre épphogy csak kopottasabb volt. Hétfőn kialakult, hogy megnagyobbodott a bal mellékveséje, amit könnyű szerrel ki lehet szedni. Csütörtökön meg is műtötték, hazaadták, hogy minden rendben. Éjszaka beszorult valahová, lejöttem, kiszabadítottam, visszafekt

Állati kérdések

Ahogy azt már korábban olvashattátok, radikális állatvédő vagyok. Születésemtől fogva voltak, vannak és lesznek is állataim, házi kedvenceim. Tiniként nagyban hangoztattam, hogy én jobban kedvelem az állatokat, mint az embereket. Amíg az állatokat a legkisebb parazitától kezdve a legnagyobb bálnáig védem, addig egy-két ember halála kevésbé üt szíven.* Viszont általában mások – legalábbis akik engem körülvesznek – nem teljesen gondolkodnak így. Szeretik az állatokat, de sokan csak haszonállatnak tekintik őket.Vagy pénzkidobálásnak. Mert egy kisállat nem olcsó mulatság. Sokan úgy vannak vele, mint ahogy régen az öregek. Jó, ha van, de ha nincs, akkor sincs semmi baj. Ajándékba visznek haza egy kutyát házőrzés céljából, a maradékkal etetik, de – amíg nem volt kötelező – oltásra, chipezésre nem viszik el. Arról meg hallani sem akarnak, hogy ivartalanítsák, a kiskutyákat simán kidobják az utcára. A cicák is hasonló helyzetben vannak

Fejen csapott?!

Olyannal, mint amilyen alulról a második.Channah látogatott meg minket, éppen a nappaliban kávéztunk. Zseb körülöttünk játszott. Egyszer csak, felém szaladt. Nem foglalkoztam vele, mert az arca boldogan ragyogott; helyette inkább a kávémat kortyolgattam. Ezért észre sem vettem, jobban mondva nem is figyeltem, mit szorongat a kezében. Egy műanyag vállfát...Odaérve mellém megállt, és teljes erejéből kupán vágott az akasztóval. Hirtelen szóhoz sem jutottam. A fejem azon nyomban lüktetni kezdett, a fülemben a porcelánpoharam csilingelése, ahogy hozzácsapódott a műanyag - ugye, nem tört el?; Channah csak kérdezte, hogy jól vagyok-e. Nem voltam. A szemem könnybe lábadt (egy „picike” ütéstől...), és azon győzködtem magam, hogy nyugi, nem akart bántani; vissza ne üss!Szinte remegve fogtam meg Zseb karját. Eddig vigyorgott, de mihelyst szemmagasságba emeltem (ráültettem a kanapé karfájára), ki akarta rúgni magát a karomból. Nem sírt, viszont nem tetszet

Délutáni alvás... a nagyszülőknél

Most van egy kis időm. Csokival tömhetem magam, zene bömbölhet a hangszóróból, horrorfilmet nézhetek – mert Zseb nincs itthon.A délutáni alvását alussza a dédszüleinél. Hogy hagytam ott? Az úgy volt, hogy…Szóval a héten vidéken tartózkodunk. Ilyenkor a nagyimék rendszerint segítenek, főleg abban, hogy vigyáznak Zsebre. Többször elviszik délutánonként, ilyenkor van egy kis időm magamra. Zseb szeret velük lenni, számtalanszor ő kéri, hogy vigyék el magukkal.Ma viszont már reggel leadtam nagypapámnak, mert nagyimmal a szemészetre mentünk. Néhány hete egy műanyag doboz sarkával belenyúltam a szemembe, és azóta – főleg reggelente – fáj és könnyezik. Egész délelőttöm rá ment, hiszen az orvosoknak nem elég megvizsgálni a betegeket, még különféle – lassú –programokkal kell megírniuk a recepteket is. Százszor gyorsabban végeznének, ha kézzel vethetnék a papírra, mint régen…Zseb ez idő tájt többször említette, hogy cici (ez egyben

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Legnagyobb baklövés

Az életem során számtalan baklövést követtem el. Persze, nem szívesen gondolok vissza rájuk, eldugom őket az agyam egy rejtettebb zugába, nehogy felszínre törjenek, és további rossz érzéseket keltsenek. Minek, ha igazándiból úgysem bántam meg őket? Mindig is azt vallottam, hogy élj úgy, tégy olyanokat, amiket később nem bánsz meg. Mindennek megvan az oka, mindent egy felsőbb hatalom vezérel, amiben én hiszek. Ennek ellenére persze vannak olyan dolgok, amik után elgondolkodok, hogy ha nem ezt az utat választom, akkor esetleg más lenne-e az életem, talán jobb is, de az sem kizárt, hogy rosszabb. Sosem fogom megtudni, mert nem arra indultam el.Emiatt rettentő nehéz helyzetbe kerültem, amikor a VKP-csoportban kihirdették, hogy a legnagyobb baklövésemről kellene írnom. Először is, magával a baklövés szó jelentésével kellett kezdenem, mert oké, tudtam, hogy mit is jelent (rosszul végződő döntés, melléfogás), na de az életemben mit nevezhetek annak?Vegyem

A tél kezdete

Nem volt még ilyen bejegyzés, és valószínűleg nem is lesz több túl sok.Ahogy írtam már, nem szeretem a telet, viszont vasárnap, miután a gyerek apja kitalálta, hogyha már havazott fenn a hegyekben, menjünk és nézzük meg, hihetetlenül boldoggá tett a hó látványa. Nem tudom miért. Talán, mert a meleg autóban ücsörögtem, és onnan néztem csak. A képek ezért is homályosak, mert menet közben fotóztam az üvegen keresztül. Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren!

Milliomos hősöm

A – főleg szirupos – romantikus történetek főszereplői között gyakran találkozhatunk az ellenállhatatlan, férfias, okos, mindent kézben tartó és irányító multimilliomos karakterével. Általában ők azok, akikbe belezúgnak a kissé béna, esetenként lúzer, de az elején tutira nem kirívó főszereplőcsajok. Ráadásul valamilyen oknál fogva ezek a tökéletes, addig másoknak elérhetetlen férfiak, naná, hogy kibe esnének bele, kit akarnak minden áron az ágyukba, sőt a szívükbe csalogatni, kinek a pillantásától cövekel már a farkuk? Magától értetődően a szürke veréb kiscsajba habarodnak bele első látásra, aki először mindent elkövet, hogy lerázza magáról álmai netovábbját, az új koloncát. Természetesen, egy igazi csöpögős történet végén minden happy end: ráeszmélnek, hogy őrülten szeretik egymást, az életük folyamán senki másba nem lesznek szerelmesek, és a múlt is csak azért volt, hogy bonyodalmat adhasson a regényíró kezéb

Várva várt karácsony?

3 nap múlva december. 3 nap múlva itt a tél. 3 nap múlva kezdődik az Advent, gyújthatjuk meg az első – általában lila – gyertyát a koszorún. A bloggerek karácsonyi lázban égnek. Csinosítgatják a lakásukat, készülnek az ajándékozásra, a díszítésekre, a nagy lakomára, a családi összejövetelekre, esetleg bulikra. Engem mindez irritál. Valószínűleg rajtam kívül mindenki más szereti és várja a karácsonyt… De engem nem hoz lázba még úgy sem, hogy itt van a másfél éves Zseb, akinek – ha még nem is emlékezetes, de – igazi karácsonyi hangulatot illene varázsolnom. Már kezdené felfogni. Már segítene sütni, díszeket készíteni.Várná a Mikulást/Télapót/Tölgy királyt/ Cernunnosszarvas istent, vagy akárkit, akiről mesélünk neki. Élvezné. Ő igen, én nem…Pedig gyerekkoromban mennyire szerettem az ünnepeket! December elsejével elkezdtük várni. Narancsokba szegfűszeget szúrtunk, mi készítettük anyummal az adventi koszorút, különleges

Napló önmagamnak

Itthon vagyok a négy fal között. A behúzott függönyök kirekesztik a kinti világot, a felhők mögé bújt napot, a boldogságot. Megint depresszió kerülget. Nem csoda, jön a karácsony, előtte pedig a gyerek apjának a karácsonyi bulija, amitől mindig gyomorgörcsöt kapok. Eszembe jut az a téli szombat, amikor5 hónapos terhesen megalázva álltam a konyha közepén. Ugyanazt a fájdalmat élem át most is. Potyognak a könnyek a szememből. Síratom az a lányt, aki nagy reményekkel vágott bele az életbe, síratom azt a megalázott kismamát, akinél egy kolléganő is csinosabb, síratom azt a fiatal anyát, aki érzelmi megcsalás után is rohan visszahódítani a gyermeke apját. De síratom azt a jelentéktelen nőt is, aki ott áll az ajtóban és nem tudja, merre lépjen. Előre, ki a nagyvilágba, vagy egyszerűen csukja be maga előtt az ajtót. És síratom a döntésképtelen anyát is, aki már túl van élete derekán, és retteg, hogy a rossz utat választja. A könnyeimtől m

Te tehetsz róla!????

Nem! Nem tehetsz róla! Nincs és nem is lehet olyan helyzet, ahol Te lennél a hibás! Sosem az áldozat a hibás, mindig és kizárólagosan az elkövető! Mindenkinek joga van nemet mondani, még az utolsó utáni pillanatban is! Addig mehetsz el, amíg Te akarod! Semmire sem kötelezhetnek!Valóban tehetsz ellene? Biztosan! De nem úgy, ahogy a kisfilm sugallja. Nem kell ahhoz kivágott felső, mini szoknya, alkohol, hogy felkelts egy férfi figyelmét! Egy apró, észrevétlen mozdulat, egy kedves mosoly, vagy egy félreértelmezhetetlen pillantás is elegendő, de sorolhatnánk az olyan ártatlan dolgokat, amikre egyébként senki sem gondol normális viszonylatokban.Próbáljuk megvédeni magunkat! Legyünk óvatosak, tanuljunk önvédelmet, legyen nálunk önvédelmi eszköz. Az lehet egy kulcscsomó, egy táska, vagy akármi, amivel meglephetjük a támadónkat.De egyetlen egyet ne feledj! Soha nem az áldozat tehet róla! Ártatlan vagy, akárhogy is viselkedtél, akármit is csináltál, mondtá

"Csak" 10 jel, hogy érzelmileg bántalmaznak

Ratatouille, du vin et dimanche soir

Egy üveg száraz Villányi Cuvée, pár falat oliviás bagett, szerelmes pillantások...A gyerkőc közben a L'Ecsót nézi teljes odaadással, melyből dallamos francia sanzon szól...Les rêves des amoureux sont comme le bon vin... Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren!

Változások

A Goldenblogon középmezőben végeztem, amiért mindenkinek nagyon-nagyon hálás vagyok! Sokkal jobb eredmény, mint amire számítottam. Ezer köszönet és puszi érte!!!!Egy hatalmas változáson töröm a fejem, ami a blogot nagyban fogja érinteni. Ezért kérlek Benneteket, ha valamilyen módon követtetek (bármilyen blogértesítőn), jelöljétek be a Sub Rosát a Facebook oldalon is, mert a későbbiekben - valószínűleg - csak onnan kaphattok értesítőket az új posztokkal kapcsolatban!Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren!

Szörnyű érzés

Biztos voltam benne, hogy vannak dolgok, amiket nem jól oldok meg a gyereknevelésben, de eddig egyiket sem éreztem ennyire súlyosnak, mint a mostaniakat.Zseb lassan 12 kiló. Eddig - bár már a vége felé nehezebben - fel tudtam emelni, és ha kérte még vinni is tudtam. Most ez egyre nehezebben megy; attól tartok, hogy kifordul a kezemből, mert már mozgás közben csak egy kézzel tudom tartani, a másikkal biztonságosabbnak érzem, ha kapaszkodok. Tegnap a félelmem be is igazolódott. Nem volt nálunk a karikás kendőm, és kivételesen Zseb nem volt hajlandó felmenni a lépcsőn. Felkéredzkedett az ölembe, hogy vigyem fel. Felfelé a lépcsőn csak a jobb kezemmel tudtam tartani, mert a bal kezemmel kapaszkodtam a korlátba (anélkül nem tudok lépcsőzni), és leejtettem a saját fiam. Az állán hatalmas var lett az eredménye.Ma kimaradt a napi alvása (összesen 10 percet aludt egész nap), és ezért este hisztizett. Úgy kezdődött, hogy nem találta a helyét, sétálni akart. Ne

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Sminkes táska

a várva várt VKP-posztElőször is ott kell kezdenem, hogy - a képeken nem igazán mutogatom nektek, de - a jobb szemem állandóan csukva van. Ezt egyszer egy JATÉS buliban le is fotózták, és felrakták a webre, mint "kacsintós" kép. Jót röhögtek rajtam, én viszont kevésbé találtam viccesnek. Azóta persze tudnék rá frappáns választ adni, de ott, abban a pillanatban inkább perelni akartam. Bármennyire is dühített, közölték, hogy mivel partyfotó, a beálláskor beleegyeztem, hogy bárhol és bárhogyan felhasználhassák. Így, inkább csak szépen megkértem őket, hogy vegyék le... Levették.Visszatérve a sminkeléshez. Annak ellenére, hogy a sminkesek szeretnek engem sminkelni - ehhez ideális arcom van, ahogy a sminkes keresztanyum mondaná -, én a szemem miatt nem tudom egyformára festeni a kettőt. Sőt az alapozóval és a pirosítóval is éppen emiatt küzdök meg. Mert oké, látom én premier plánban a bal pofimat, de a jobbat csak félig. De nőből vagyok, így

Ketten - vagy többecskén - a városban

Családom mindig fél elengedni minket kettesben Zsebbel. Én is a minimálisra csökkentem az ilyen alkalmakat, pedig mindig rájövök: jó páros vagyunk. Ma sem volt ez másképp.Vidéken vagyunk, itt mindig könnyebb, mert nincs annyi lépcső, autóval könnyedén el lehet jutni bárhová, és az indulásnál mindig van segítség. Ma is apum tette be Zsebet az autósülésbe.Reggelizni mentünk a nagyszüleimhez. Ez még az egyetemi éveim alatt volt szokásom. Pénteken - 300 km-t utazva - hazajöttem, majd szombat reggel be a nagyimékhoz villásreggelire és kávéra. Minden hétvégén 5 éven keresztül. Hiányzott, így most az apját otthon hagyva Zsebbel autókáztunk be a város széléről (utolsó ház, utánunk már csak a szőlők vannak) a központban lakó anyai nagyszüleimhez, akik ma is ham&eggsszel és kávéval vártak. Igen ám, de Zseb annyira élvezte az autókázást, hogy képtelen voltam kivenni. Ott álltam az ajtóban, könyörögtem neki, hogy jöjjön, de ő csak szoríto

Gyerekbántalmazás - hol a határ?

Ismét - majd' 10 év után - koreai sorozatokat nézek. A mostani - néhány éves - sorozatok "friss vért" kaptak, azaz életszerűbbek lettek (csókjelenet, kevesebb szappanopera feeling, tabukérdések, stb.). A legújabb egy szellemes dorama volt, a Master's sun. Nem a filmről fogok nektek itt regélni, hanem az egyik rész mondanivalójáról.Gyors összefoglalásban arról szólt, hogy volt egy 4-5 éves kisfiú, aki egy áruházban elveszítette a táskáját. A vásárolgató anyuka nem sokat foglalkozott ott helyben vele, csak visszaküldte keresni. A hátizsák persze nem lett meg, így csendben, kicsit leszidva hazavitte a fiát. Otthon jött a fenyítés. Esernyővel ütés és szekrénybe zárás.Az áruház dolgozói végül megtalálták az elveszett holmit, és az egyik alkalmazott el is vitte nekik. Az ajtó nyitva állt, az anya nem volt éppen otthon, a kisfiút pedig a szekrényben találta meg félholtra verve. A gyereket azonnal orvoshoz vitték, az anyától ugyan elvették, de az e