Erős évkezdés egy új könyvsorozattal

Ha nyakig benne lennék kismillió könyvsorozatban, valószínű azzal a hisztivel kezdeném a posztot, hogy jaj, ne már, megint egy sorozat, aminek majd be akarom szerezni és el akarom olvasni az összes részét. Ám mivel nem jellemző, hogy nyakig benne lennék kismillió sorozatban, nem fogok nyígni, inkább örülök szép csendben. A poént lelőttem, igen, a Vörös betűkkel egy igazán kedvemre való könyv volt, a többiért meg olvassatok tovább. Óriási meglepetés volt nekem ez a regény. Laza töltelékkönyvre számítottam, néha olyan is kell (egyébként a francokat, nem kell, bőven van elég könyv, amit azonnal és óriási lelkesedéssel olvasnék, úgyhogy le

Most már tényleg nem veszek annyi könyvet!

Mire jók azok a könyvek, amelyeken legszívesebben páros lábbal ugrálnál, annyira idegesítenek? Arra, hogy olyan elhatározásokra juss, mint én a címben, például. Idén eddig nyolc elolvasott könyvből hét a saját példányom volt, és igazából kettő darab van köztük, amire azt mondom, hogy húúú de jó, hogy megvan otthon. A többi csak a helyet foglalja, és egyáltalán nem érzem magamat vagy az otthonomat többnek azért, mert birtoklom őket.Éreztem már egy ideje, hogy felesleges annyi könyvet venni, de a türelmetlenségem hajtott előre; könyvtárba sem járok már vagy másfél éve, úgyhogy amit olvasni akartam, azt megvettem. Néha

Február

Imádom, hogy az emberek a közösségi médiában képesek vérre menő vitákat folytatni arról, hogy jó-e, ha vége van a télnek, én azért megkockáztatok egy olyan megjegyzést, hogy ROHADTUL örülök, hogy itt a március, mert a tél utolsó hetei teljesen leszívtak. Mostantól hivatalos: a február a leggyűlöltebb hónapom (a január is erősen versenyben van). De nem csak panaszkodni akarok, hiszen az első hét tökéletesen telt, bejártuk Nápolyt és a környékét, úgyhogy kaptam néhány nap ízelítőt a tavaszból, talán ez is közrejátszott abban, hogy visszatérve egy fokkal jobban undorodjak a télikabáttól meg a

Nem akarok drámai címet

Ismeritek az érzést, amikor befészkeli magát egy gondolat a fejetekbe, és néha egy-egy villanásra előjön, de annyira rövidek ezek a pillanatok, hogy tudomást sem veszel róla? Csak csinálod tovább a dolgod, mert már megszoktad, és bele sem gondolsz abba, hogy már másképp érzel az egésszel kapcsolatban. Aztán az a kis gondolat egyre többször villan fel, addig cseszeget, amíg végül oda nem figyelsz rá, és nem tudatosítod magadban. Nem tudnám megmondani, hogy mióta munkálkodik bennem ez a gondolat, de hatalmas megkönnyebbülést éreztem, amikor végre elért az agyamig: nem írom tovább ezt a blogot.Nincs semmi drámai ok a háttérben, egyszerűen annyi, hogy nincs több lendület

Január

Amilyen nyugisan indult a hónap, annyira örülök most annak, hogy vége van és egy kicsit leléphetek, mert itt az utolsó egy-két hét eléggé lemerített. Annyira itthonülős-dolgozós volt ez az időszak, hogy egy normális kép nem készült egész januárban, csak a könyveimet fotózgattam. Térjünk is rá erre, mert most végre van miről beszámolnom!BESZEREZTEMNyáry Krisztián: Igazi hősökNyáry Krisztián: Merész magyarokJenny Lawson: Őrülten boldogGretchen Rubin: Jobban, mint valahaMichel Faber: A felszín alatt ELOLVASTAMGárdos Péter: Hajnali láz - Vele kezdtem az évet, egy nap alatt betermeltem és nagyon szerettem, még olvastam volna sokáig. Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért -

30 dolog, amit megtanultam, mire 30 lettem

Az elmúlt pár nap azt bizonyítja, hogy a tripla X után is van élet, és nagyjából egy éve elkezdtem írni ezt a posztot, hogy a harminchoz érve megmutassam nektek, hogy milyen eszméletlenül bölcs vagyok és tapasztalt. Nem. :D Mielőtt kiakadna a közhely- és bölcsességradarotok, megnyugtatok mindenkit, hogy nem véletlen, hogy amit lehetett, egyes szám első személyben fogalmaztam meg, nem gondolom, hogy ezek a Világegyetem Nagy Igazságai, azt sem, hogy mindenkinek ezek mentén kell élni a mindennapokat. Szóval nem kell egyetérteni velem mindenben, és nem kell kiakadni sem, ha valamivel nem értetek egyet. :)1. Ezerszer boldogabb vagyok, amióta tudok magamon nevetni. És azóta a hasonló emberek társaságát keresem.2. Az idő

Magyarul is kéne #1

Négy éve gyűjtögetem azokat a könyveket, amelyek még nem jelentek meg magyarul, pedig nagyon szeretném őket olvasni. Azóta sok vágyam teljesült - hála a kiadóknak -, és persze ezek közül egy csomó már egyből nem érdekelt onnantól kezdve, hogy elérhetővé vált magyarul is, hát ilyen csodás jellemmel vagyok megáldva. Az angolul olvasást még mindig nem sikerült 100%-ig megszeretnem, nem tud annyira közel kerülni hozzám a történet, ha nem az anyanyelvemen olvasom.Különben nem kell aggódni a lelki üdvösségemért, bőven van mit olvasnom magyarul, de régóta tervezek már egy ilyen rovatot a blogra, meg ez így a kiadóknak is FYI - nyilván rengeteget nyom a latban

Régi adósságok #1 - írók a várólistámon

Továbbra is tombol a január, még nem csömörlöttem meg a tervezéstől, úgyhogy kihasználom ezt a lelkiállapotot, hogy összegyűjtsem azokat a szerzőket, akiktől vagy nem olvastam még semmit, de szeretnék, vagy már olvastam, és még szeretnék más könyveivel is megbarátkozni. Ha a lustaságom nem szól közbe, ennek a bejegyzésnek lesz egy folytatása is, amelyben a régi adósságaimat szedem össze, azaz hogy melyek azok a könyvek, amelyek ezer éve a polcomon vagy a képzeletbeli várólistámon ülnek, és még mindig van kedvem elolvasni őket, csak valamiért mégsem kerülnek sorra. Most viszont nézzük a szerzőket!Akiktől még nemMichel Faber - A bíbor szirom és

Az elhagyatott óriáskerék városa

Van egy olyan furaságom, hogy nem tudom átérezni a történelmet. Sosem tudtam, és ezért sosem szerettem a történelemórákat. Kicsit olyan, mintha nem hinném el, hogy az ott és akkor megtörtént, hiszen olyan régen volt. Már a szüleim gyerekkorát is nehezen képzelem el, ebből is látszik, hogy mennyire nem múltorientált ember vagyok - a magyarok jelentős részével ellentétben. Nem köt le a történelem, mert nem voltam része annak, ami előttem volt. Az eszemmel tudom, hogy semmi logika nincs ebben az érzésben, de nekem kezd összeállni a kép az időhöz való viszonyomról.Aztán olvasom ezt a könyvet Csernobilról, a Szovjetunióról. A monológokat ugyanolyan távolinak érzem, mint

Könyves tervek 2017-re

Hahaha, azt hittétek, megússzátok, mi? Egy hete könyves összefoglaló posztokat meg videókat nézegetek, teljesen rápörögtem újra az olvasásra, már a harmadik könyvemet olvasom idén, pedig még csak kilencedike van. Év elején általában nincs hiány lendületben - nemcsak az olvasás, hanem bármi más tekintetében sem -, és sejtem, hogy ez majd alábbhagy, de jelenleg mindent egyszerre akarok olvasni, és ha tényleg annyi könyvet sorra akarok keríteni, ami a fejemben van (esélytelen), akkor bele kell húznom. Nyugalom, nem veszem ám annyira komolyan magam, mint ahogy elsőre tűnik, viszont összeszedtem magamnak pár alapvetést, ami így január első napjaimban eszembe jutott az olvasással